Clinton a tegnapi vitának is köszönhetően, amelyet a felmérések szerint ismételten megnyert, tovább fokozta előnyét. A különböző statisztikák 9-11 százalékpontos előnyt mutatnak Clinton javára. Azaz eldőlni látszik a választási verseny. Persze korai lenne a medve bőrére inni, ám a piacok így is örülnek a fejleményeknek.
Új időszámítás indult Amerikában, hiszen mától lépett életbe a money market reform, mely az intézményi szereplők számára kezelt pénzpiaci alapoknál hozott látványos változásokat. Első ránézésre ugyan úgy tűnhet, hogy ez a megváltozott eszközértékesítési metódus nem hozott különösebb újdonságokat magával, a valóságban, azonban ez az új szabály teljesen felborította a szektort. A kérdés csupán csak az, hogy miután sikerült alkalmazkodni az új keretekhez, vajon csökkennek-e a bankközi kamatok.
A dollár erősödött, ami nem feltétlenül pozitív az amerikai vállalatok szemszögéből nézve. Persze mindez, látva a Fed jegyzőkönyvét nem meglepő, hiszen az olvasható ki a sorok közül, hogy már a küszöbön toporog a kamatemelés. Az már csak hab a tortán, hogy a gyorsjelentési szezon sem indult jól, s nagy a bizonytalanság a belügyi színtéren (amerikai elnökválasztás), és a külügyi porondon (olasz választás) is.
A központi bankok világszerte alacsony kamatokkal szembesülnek, amelyek jól jelzik a mélyen fekvő problémákat, és a gazdaságok sebezhetőségét. Míg ultraalacsony kamatlábakra nincs, addig hatékony fiskális, és monetáris politikára van szükség –a gyorsabb növekedés érdekében – nyilatkozta tegnap a Fed alelnöke, Stanley Fischer.Az EKB berkeiből kiszivárgott információk szerint a testület már azon dolgozik, hogy kivezesse a 80 milliárd eurós eszközvásárlási programot. Az értesülések még egy dátummal is szolgálnak, miszerint 2017 márciusban 10 milliárddal csökkenthetik ezt a keretet, vagy még az is a forgatókönyv része lehet, hogy minden marad, változatlanul. A piac természetesen ettől sokkot kapott, hiszen a befektetők európai lazítással számolnak még, a gazdaságot illetően. Igaz, az EKB cáfolta a fenti pletykákat, de a félelem mérges gázként a piacokon maradt.
Az EKB igazgatósági tagja, Yves Mersch igyekezett eloszlatni azokat az aggodalmakat, hogy az EKB laza monetáris politikája káros lenne az európai bankok számára. Szerinte a laza monetáris politika támogatta a hitelvolumen növekedését és ezen keresztül végső soron pozitív volt a bankok számára. Azonban elismerte, hogy elemzői vélemények szerint a bankok tőkearányos nyeresége (ROE) 2%-ra csökkenhet, ami rendkívül alacsony értéknek számít.
Meglepetésre mégsem zárult eredménytelenül az algíri találkozó. Míg tegnap a non-OPEC tagok hallgattak, addig az OPEC államok bejelentették, hogy 750000 hordóval csökkentik a kitermelést, naponta. A részletes tervet a novemberi OPEC gyűlésig dolgozzák ki a felek. Nyilván ez nem jelent semmiféle biztosítékot, ám az a tény, hogy Irán, és Szaúd-Arábia között mérséklődött a feszültség, s hogy közeledtek az álláspontok igazi örömet hozott az olajpiacra.
A munkaerőpiac elérte az 5% alatti értékeket, azaz most kezd éretté válni az erős foglalkoztatottsági adatok gyümölcse – nyilatkozta (a kamatdöntő ülés óta először) Stanley Fischer. A Fed alelnöke a kamatemelésről nem beszélt, de kihangsúlyozta a bérek emelkedésének tényét, mely segíti az inflációs cél elérését.
Idénre már csak egy kamatemelés várható, ennek pedig kifejezetten örült a piac. Az idei növekedési várakozásokat módosította a Fed 2%-ról 1,8%-ra, a jövő esztendőre vonatkozó értéket, azonban változatlanul hagyta. A 2017-es esztendőben maximum 1,25%-ig emelkedhet az irányadó kamatráta.
Csalódást okozott a német ZEW index. A jelenlegi helyzet megítélése a vártnál nagyobb mértékben csökkent, az index értéke 55,1 pontra esett a várt 56,0 pontról. A jövőbeli kilátások pedig nem tudtak emelkedni, a várakozások ellenére sem. A jövőbeli kilátások komponense 0,5 ponton stagnált, miközben a piac 2,5 pontot várt. Összességében az adatok továbbra is enyhe óvatosságot sugallnak.
Az elmúlt időszakban látott gyengébb adatok ellenére elégedett a gazdaság helyzetével, így itt az ideje, hogy a Fed komolyan foglalkozzon a kamatemeléssel – nyilatkozta tegnap Dennis Lockhart, atlantai Fed elnök. Hozzátette: a gazdaság mérsékelt ütemben bővül, amit részben a fogyasztói aktivitás növekedése táplál. A mérleg másik nyelvére, azonban nagyobb hatással volt Lael Brainard, a Fed kormányzója, aki elmondta: a jegybanknak nem kell elkapkodnia a kamatemelést, hiszen a globális problémák érinthetik Amerikát is.
Az elkövetkezendő napokban a csend percéig bizony több Fed jegybankár is meg fog szólalni, nyilvánvalóan a kamatemelést előtérbe helyező beszéddel. Ez az, amitől a piac szinte retteg, s amely lépést óriási hibának érezne. Bár a szeptemberi emelés valószínűsége jelenleg 30%, a piac akkor is bizonytalan, erre pedig csak lapátként rakódnak a jegybankáros beszédek. A decemberi lépés esélye már 60%. Ez nem segít a befektetőknek nyugodt légkört tartani a börzéken…
Az Apple-re egy ideje már jellemző a csökkenő értékesítés. Ezt megállítani kizárólag egy „odatevős” fejlesztéssel lehetne. Pontosabban lehetett volna, ha konkrétan az iPhone 7 példáját nézzük. elemzők szerint két nyomós érv szól az új készülék mellett. Kettő darab, ami beláthatóan kevés egy vadiúj fejlesztés mellett. Az egyik, hogy két órával nőtt az akku élettartalma, valamint fejlettebb lett a kamera. De ennyiben ki is fújt. Igaz, az ára sem horrorisztikus: megegyezik az iPhone 6 bevezető értékével. A befektetők sem jöttek lázba a tájékoztató után, ezt bizonyítja az árfolyam „mozgása” is.
Az ISM szolgáltatóipari index 6 éves mélypontra esett. A várt 54,9 pont helyett 51,4 pontra csökkent a mutató. Ez több dolgot is magával vonzott. Egyrészt a piacok örültek, aminek hála a Nasdaq például történelmi csúcsig szaladt, s azt zárásig el sem hagyta. Valamint a decemberi kamatemelés valószínűsége az eddigi 60%-ról 50%-ra csökkent.
Abilene-paradoxon. Ez az, amitől a befektetők félnek. Ugyanis egyesek véleménye szerint ebbe a csapdába szaladhat bele a Fed, vagyis: igazán senki sem akar kamatot emelni, de mivel csoport szinten annyit beszéltek róla, hogy a jegybankárok úgy vélekedhetnek, hogy a közösség preferenciája a kamatemelés. Eközben elképzelhető, hogy egyéni szinten a többség a tartásra szavazna. Ez a paradoxon sejlik fel a decemberi emelés hátterében is, amiről azóta bebizonyosodott, hogy nem igazán jókor meglépett döntés volt… Ezek a tények, azonban egy cseppnyi nyugalomra sem adnak okot.
A világ szeme pénteken Jackson Hole-on függött, nomeg Janet Yellen-en, aki meg is szólalt a jegybankárok éves konferenciáján. Yellen szerint az elmúlt hónapok adatai alapján indokoltá vált egy újabb kamatemelés, ám nyilván továbbra is várják a beérkező számokat. Stanley Fisher sem rejtette véka alá véleményét. Interjújából kiderült, hogy akár még a szeptemberi emelésnek is van létjogosultsága, ám ehhez még szükségesek a pénteken befutó munkaerő-piaci adatok. A gazdaság közel van a teljes foglalkoztatottsághoz, és az infláció is jól alakul, így akár két kamatemelésnek is van tere az idei esztendőben.
A befektetők a csütörtöki Jackson Hole-i konferenciára koncentrálnak. Janet Yellen jegybankár pénteki beszédét megelőzően még egy felülvizsgált GDP adat is érkezni fog.
Kivárás, találgatás, bizonytalanság. Ezek a legjellemzőbbek most a befektetőkre, s ezáltal a piacokra is. Az amerikai kamatemelésről szóló nyilatkozatok sem segítenek, hiszen hol megerősítik, hol kétségbe vonják a következő emelés eshetőségét. Félnek a befektetők a gazdaság növekedésétől is, miközben az indexek lokális, vagy igazi csúcsok közelében strázsálnak.
Az EKB legutolsó kamatdöntő ülésének jegyzőkönyve szerint a Brexit hatásainak feltérképezésére több időre van szükség, de az biztos, hogy az eurózóna számára abszolút negatívan hat.
Még több adatra van szükség a kamatemeléshez, így a várakozás tűnik a lehetséges útnak – ez derült ki a Fed jegyzőkönyvéből. Ez azért is „mulatságos”, mivel az elmúlt napokban, ahogy mi is hírt adtunk róla, számos jegybankár hangsúlyozta a küszöbön toporgó kamatemelés közeledtét, már-már kész tényként kezelve azt. A piacokat nyilvánvalóan nyomás alatt kell tartani, csak kérdés, hogy meddig járhat úgy a kútra a korsó, hogy ne törjön össze. A bankárok egyébként pozitívan nyilatkoztak a gazdaság, és a munkaerőpiac helyzetéről, utóbbi esetében a munkaerő felvétel lassulására számítanak.
A kínai hatóságok jóváhagyták a shenzeni és a hongkongi tőzsde összekapcsolását, amit a piacok már régóta várnak. A ójóváhagyás egyúttal azt is mutatja, hogy a kínai kormány tovább folytatja a tőkepiacok megnyitását a külföldi befektetők előtt. A piacok tényleges összekapcsolása év vége felé történhet meg. A bejelentésre elsősorban a kiskapitalizációjú részvények reagáltak pozitívan.