DLS Tanácsadó

kamatemelés

Tőzsdei világcsokor – 2016. március 30.

Janet Yellenaggódik- legalábbis ez derült ki a tegnapi nyilatkozatából. A szerte a világban tapasztalt alacsony kamatráták óvatossá teszik a Fed-et a további kamatemeléseket illetően. Az egyik legnagyobb aggodalom Kína erőteljes lassulása, hiszen ez komoly kockázatot hordoz magában. Az elnökasszony beszéde örömöt hozott a piacokra, idei csúcsúkra repítve ezzel a tengerentúli börzéket.
Bővebben...

tőzsdei világcsokor – 2016. március 24.

Holnap szinte az egész világ zárva lesz. Míg az USA-ban csak pénteken lesznek zárva a börzék, addig Európában péntek és hétfő is kereskedési szünnap lesz. London, Frankfurt, Bécs, Prága és Varsó is zárva lesznek - Budapest mellett.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. március 23.

Az MNB tegnapi kamatdöntő ülésén a várakozásokkal ellentétben 15 bázisponttal 1,2%-ra csökkentette az irányadó rátát. A kamatfolyosót is arrébb tolta a monetáris tanács, amely még asszimetrikusabb és szűkebb lett, lefelé maradt az 1,25 százalékpontos szélesség, felfelé viszont 0,25 százalékpontra süllyedt. Ráadásul ma reggel Nagy Márton alelnök arról beszélt, hogy az egyhetes hiteleszköz felárát a korábbi 25 bázispontról 15 bázispontra csökkentették, illetve a jegybanknál elhelyezett túltartalékolásra eddig 0%-os kamatot fizetett a jegybank, ezt csökkentették -0,05%-ra. Az egynapos betéti ráta -0,05%-ra, míg az egynapos hitelráta 1,45%-ra csökkent.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. március 22.

Ma tartja kamatdöntő ülését az MNB, ahol az irányadó rátát valószínűleg érintetlenül hagyják, ám nem-konvencionális lépések bejelentésére számítani lehet.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. március 17.

A Fed bankárok meglepetést hoztak a piacokra tegnap. Bár Yellen kiemelte, hogy nem kell az előrejelzéseket túl komolyan venni. A jegybankárok ugyanis az idei évre két kamatemeléssel számolnak. Emellett az idei, és a jövő évre is csökkentették a gazdasági növekedésre, és az inflációra vonatkozó kilátásokat.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. március 16.

Az amerikai jegybankárokon csüng a világ szeme. Ma a Fed ülésezik, s bár kamatemelés biztosan nem várható, annál nagyobb érdeklődés övezi a jegybankárok kamatvárakozásait tükröző jelentést. Decemberben négy kamatemelést jósoltak a bankárok, ami mai szemmel nézve mindenképp komolytalan, bár az is igaz, hogy két lehetséges emeléssel nagyon beszűkülne a Fed mozgástere. Hogy a kompromisszumos három emelés realizálódik-e kiderül a mai találkozó után.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. március 4.

Alapvetően jó eredményeket publikált ma hajnalban az OTP. A bevételsorok adatai ugyan elmaradtak a várakozásoktól, valamint a nettó kamatmarzs csökkent. Az idei esztendőben a „leányok” nagy valószínűség szerint nem fognak veszteséget termelni, ezen kívül további leírások sem várhatóak. A kétes eredetű kintlévőségek száma is lecsökkent, szóval az látszik, hogy a helyzet normalizálódott. A fedezettség 93,4%-os, így a céltartalékolás drasztikusan csökkenni fog, ami komolyan meglendítheti az eredményt a 2016-os esztendőben.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. március 3.

A Fed Bézs könyve szerint Amerika gazdasága a legtöbb körzetben tovább javult, a munkaerőpiac helyzete is kielégítő, de a bérek emelkedése nagy szóródást mutat. A tizenkettő körzetből hétben tapasztaltak mérsékelt vagy enyhe gazdasági növekedést. Többségében javult a lakossági fogyasztás, illetve növekedett a hitelkereslet. A szezonalitásnak köszönhetően New York és Kansas City kivételével az építőipar is élénkült, főleg a többlakásos házak építése indult be erőteljesen. A következő jegybanki ülésre március 15-16-án kerül sor.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. február 29.

Nem fognak devizaleértékelési háborút indítani – ezzel a konklúzióval zárult a G20-ak csúcstalálkozója. Fiskális, monetáris, és strukturális intézkedésre is szükség van, amennyiben a növekedés a cél. Legnagyobb globális kockázatnak Anglia EU-ból való kilépését, és a migránshelyzetet nevezték meg a résztvevők. Összességében a befektetőknek csalódást okozott a konferencia, hiszen semmiféle konkrét gazdaságélénkítő intézkedést nem jelentettek be.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. február 26.

Ma és holnap mindenki a Kínában zajló G20 találkozóra fog figyelni, kérdés, hogy lesz-e egységes fellépés a gazdaság stabilizálása érdekében. Az eddigi nyilatkozatok alapján Németország ismét a konzervatív oldalon helyezkedik el, és ellenzi a további stimulusokat. A kínai pénzügyminiszter szerint például fontos lenne a külkereskedelmi korlátok további csökkentése a G20 tagok között.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. február 24.

Az MNB nyitva hagyta a további monetáris lazításokhoz vezető ajtót, ráadásul a jegybank alelnöke a tortára habként kijelentette, hogy a negatív overnight betéti ráta sem zárható ki hazánkban. Sőt! Az alapkamat további csökkentése is benne van a pakliban, bár elsősorban a nem konvencionális lépések élveznek előnyt. És, ha még mindez nem lenne elég, idén az infláció is alacsonyabb pályát futhat be, mint ahogy eddig gondolták. A közlemény első fele nem különösebben hatotta meg a forint árfolyamát, ám a további fejlemények már beindították a befektetőket, így a hazai fizetőeszköz gyengülő pályára került az euróval szemben, és a 308-as szinten zárt.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. február 19.

Kínában a gépjármű értékesítések 7,7%-kal növekedtek a tavalyi év azonos időszakához képest, hála a kisméretű gépkocsik vásárlására adott adókedvezménynek. Ráadásul a jegybank is rákapcsol, hiszen mostantól napi szinten fog nyíltpiaci műveleteket végrehajtani. Korábban ilyen tranzakciókra csak kedden és csütörtökön került sor. A lépés célja a beavatkozások hatékonyságának növelése.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. február 18.

Az inflációs, és gazdasági sokkokkal szemben szinte eszköztelen a Fed, ez derült ki a tegnap publikált jegyzőkönyvből. A négy kamatemelés egyébként nincsen kőbevésve, kizárólag a gazdasági adatok függvényében léphetőek meg. A fenti információk aggasztóak lehetnek, a Fed szerint óvatosságra adnak okot a piaci folyamatok, de jelen pillanatban ez a piacokat annyira nem hatotta meg.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. február 17.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tegnap váratlan bejelentéssel állt elő. Szeretnék elérni ugyanis, hogy 2017-re a költségvetés egyensúlyban legyen, azaz költségvetési hiány nélkül tudják zárni az évet. Ehhez a kb. 750-800 milliárd forintos rés „betöméséhez”, azonban a meglévő reformok mellett (bürokrácia csökkentése, alacsonyabb kamatkiadások) további strukturális tervek végrehajtására is szükség lehet.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. február 11.

Janet Yellennek nem sikerült megnyugtatni a piacokat. A szigorodó pénzügyi feltételek mellett is növekszik az amerikai gazdaság, tehát a további kamatemelések nem zárhatók ki. A kijelentés bizonytalanságról árulkodik, ami alapozza azokat a félelmeket, melyek szerint elhamarkodott volt a decemberi, 25 bázispontos emelés.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. február 10.

A japán miniszterelnök a parlamenti ülésen bizalmáról biztosította a jegybank kormányzóját és támogatta a negatív betéti ráta bevezetésében is. Ismét megerősítette, hogy a jegybank szabad kézzel rendelkezik az eszközök terén a 2%-os inflációs cél elérése érdekében.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. február 4.

A decemberi kamatemelés óta sokat szigorodtak a piaci kondíciók, és az erős dollár nem tesz jót az amerikai gazdaságnak – nyilatkozta tegnap William Dudley New York-i Fed elnök, amivel egy lavinát indított el. A dollárt mélybe lökte, ami a nyersanyag árakat sem hagyta érintetlenül. Az olaj például emelkedő pályán indult el, főleg miután arról hallani, hogy az Opec és Oroszország között mégis születik valamiféle megállapodás. Nyilván a híresztelést cáfolták, ám a WTI típusú kőolaj ára így is felfelé ívelt tovább.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. február 3.

A Caixin közzétételei alapján a kínai szolgáltatóipari PMI 52,4 pontra emelkedett a decemberi 50,2 pontról. Japánban szintén kismértékben növekedett a szolgáltató szektorban a beszerzési menedzser index értéke.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. február 1.

Januárban tovább emelkedett az OPEC olajkitermelése. Napi 48 ezer hordóval bővült a kitermelés, így az már eléri a napi 33,113 millió hordót. A londoni és amerikai elemzőházak véleménye szerint hiábavalóak Oroszország törekvései az OPEC kitermelésének visszafogására, és spekulációnak tartják a múlt héten megjelent 5%-os kitermelés csökkentésről szóló híreket. Ezek eredményeként a WTI típusú kőolaj árfolyama ismét délnek fordult. Ma reggel 32,9 dolláros hordónkénti árfolyamon jegyzik.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. január 28.

Iránymutatás helyett inkább bizonytalanságot hozott a Fed tegnapi ülése a piacokra. Alacsonyabb növekedéssel, és inflációval számolnak most, mint amennyivel decemberben. A további kamatemeléseket illetően nem kaptak a befektetők támpontokat. Ennél több információra lett volna szükség, mondjuk, mint az EKB esetében, aki a gazdasági helyzet miatt márciusra lazításokat ígért. A Fed nem volt eléggé konkrét, főleg ami a kamatemeléseket illeti, így a piacokon az eladói nyomás került túlsúlyba, ismét.
Bővebben...
1-20   21-40   41-60   61-80   81-100   101-120   121-140

Cím:
9700 Szombathely, Aréna utca 4.

E-mail:
dls@tozsde1.hu

PSZÁF eng. sz.:
III/42.080/2002.
 

László Balázs
+36 30 155 8161

Serman Tibor
+36 30 155 8152

Bokodi Csaba
+36 30 155 8146

és