Szombathely, Aréna utca 4.

Deviza

Tőzsdei világcsokor – 2016. szeptember 23.

A román lej, és a lengyel zlotyi sem panaszkodhatott tegnap, ám sem a régiós, sem a feltörekvő devizák nem emelkedtek akkorát, mint a forint. A hazai fizetőeszköz árfolyama másfél éve nem látott csúcsokig repült, áttörve két ellenállási szintet is, köztük a 306,8-as vonalat. Ebben a szárnyalásban nyilván szerepet játszott az S&P felminősítése is.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. augusztus 13.

A görög parlament ma este, míg az eurózónás pénzügyminiszterek pénteken bólinthatnak rá a megállapodásra. A Bild értesülései szerint, azonban Angela Merkelnek lennének kérdései, főleg a privatizációval, és az adósság fenntarthatósággal kapcsolatos témákban. Németország áthidaló hitellel oldaná meg a kérdést, ezzel időt nyerve a részletek aprólékosabb kidolgozására, míg Görögország gyorsan szeretne pontot tenni a „dráma” végére.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. július 2.

A görög dráma utolsó felvonásához közelít, a jelek szerint. Vasárnap megtartják a népszavazást, addig pedig az unió pénzügyminiszterei úgy döntöttek, hogy nem lépnek semmit. Ezt már kivárják. Azért az üzengetés továbbra is megy, így a piacokon volatilitás tapasztalható.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. február 6.

A hidegháborús hangulat fokozódik, súlyosbodni látszik az ukrán-orosz helyzet. A NATO több, mint kétszeresére emeli, az azonnal bevethető katonák számát, Amerika egyre inkább azon morfondírozik, hogy támadófegyvereket szállítson Ukrajnának, míg Oroszország nehéz harcjárműveket küld Kelet-Ukrajnába. Kijevben a diplomáciai nagyüzem beindult, ég a kilincs a politikusok keze alatt. A fokozódó állapotokról a piac egyelőre nem vesz tudomást…
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. december 17.

Hétfőn a zuhanásé volt a főszerep. Lejtmenetbe kapcsoltak a tengerentúli börzék, és tovább szakadtak az európai piacok is. Az olajár esése feltette az i-re a pontot az oroszoknál: a rubel a hét első napján több, mint 10%-ot gyengült, 1998 óta nem látott mélységekig zuhant, amire az orosz jegybank brutális (10,5%-ról 17%-ra) kamatemeléssel reagált. A kérdés, hogy ez elegendő lesz-e a rubel leértékelődésének megfékezéséhez?
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. szeptember 22.

Mario Draghi délután 3-kor kezdődő brüsszeli beszédére figyel a világ. Felszólalásában a várakozásoknak megfelelően érintheti az európai strukturális reformok témakörét, amire a devizapiac mellett az európai részvényindexek is reagálhatnak.
Bővebben...

Tudtad? – Alap deviza – 2014. augusztus 27.

Alap devizának az adott (deviza) páros első devizáját nevezzük. Például az USD/EUR pár esetében az amerikai dollár az alap deviza.
Bővebben...

Tudtad? - Felértékelés, felértékelődés – 2014. augusztus 19.

Látszólag csak pár karakternyi eltérés mutatkozik a két kifejezés között, valójában azonban nagy a jelentésbeli különbség.
Bővebben...

A strukturált termékekről - 2014. május 21.

4-10%-os, elérhető hozam, rövid, 22-35 napos lejárati idő: ezek mind jellemzőek a strukturált termékekre, amelyeket oldalazó piacon tökéletesen ki tudunk használni. A kérdés már csak az, hogy hogyan, milyen feltételek mellett érhetünk el magas hozamot; mennyire kockázatos ez a termék, és egyáltalán: miket lehet még tudni róla? Alábbi cikkünkben egy rövid betekintést próbálunk nyújtani.
Bővebben...

Tudtad? - 2014. május 14.

Tudtad, hogy a 6-8%-os hozam, a rövid, 22-30 napos lejárat, és a kis piaci mozgások koktélja nem csak álomkép? A strukturált termékeket választva mindhárom elérhető közelségbe kerül.
Bővebben...

Célkeresztben a líra keresztek - 2014. március 31.

A monetáris politika élénkítésére használt, nem szokványos eszköz a QE3, amelynek első testvére a 2008-as összeomláskor került fókuszba. A FED így, 85 milliárd dollárral próbálta segíteni a gazdaságot minden hónapban.
Bővebben...

Termékek

Bővebben...

Számlanyitás

Bővebben...