Törökországban sikeresen zárultak a választások, s a 2002 óta Erdogan államfő nevével fémjelzett párt szerzett többséget. Ezzel csökkent a politikai bizonytalanság, ami a török líra árfolyamán is jól látszik.
Az IMF képviselői hazáig repültek a görögöktől – besokalltak, és felálltak a tárgyalóasztaltól. A hírre alapvetően nem reagált érzékenyen a piac, a CDS felár 22,5%-on zárt. A lehetséges török nagykoalíciónak, viszont annyira megörültek a befektetők, hogy magukkal rántották a török lírát, így a forint is izmosodni tudott az euró ellenében.
A befektetők mindennél jobban utálják a bizonytalanságot, mi sem fémjelzi ezt jobban, mint hogy tegnap A török líra 3,4%-kal gyengült a dollárral szemben és a török részvényindex is 5%-ot zuhant. A negatív hangulat pedig az európai kereskedésre is kihatott.
Meglepetés született a török parlamenti választásokon. Erdogan pártja nem szerzett többséget, így koalícióban tud csak kormányozni, vagy új választásokat írnak ki. Az eredményeket látva úgy tűnik elúszik az elnöki rendszer bevezetésének lehetősége.
A monetáris politika élénkítésére használt, nem szokványos eszköz a QE3, amelynek első testvére a 2008-as összeomláskor került fókuszba. A FED így, 85 milliárd dollárral próbálta segíteni a gazdaságot minden hónapban.