Jó hangulatban zárták a hetet a tengerentúli börzék pénteken. Az S&P 500 történelmi csúcson is járt, míg a Dow Jones index átlépte lélektani határát, a 18000 pontos szintet. Amerikában az Alcoa berúgja a gyorsjelentési szezont, a piaczárást követően ugyanis érkezik a vállalat a szerencseszámaival. Elon Musk vasárnap a Twitteren jelezte, hogy a héten jelentheti be a Tesla Masterplan második részét. Az első rész még 2006-ban látott napvilágot olyan ötletekkel, mint a Tesla Roadster, a Model S sedan és a Model 3 sedan.
Határozott emelkedéssel üdvözölték a hétvége kezdetét az európai tőzsdék a hét utolsó napján. A mai napon a befektetők szeme az Európai Tanács ülésére fókuszál, ahol igaz, elsősorban a Brexit hatásairól lesz szó, ám a görögök helyzete is napirendi témaként szerepel.
A választásokat követően szárnyalt a japán részvénypiac. Shinzo Abe elnök kormánykoalíciója a parlamenti helyek több mint 2/3- ával rendelkezik. Ez pedig azt jelenti, hogy a jövőben könnyen keresztülviheti gazdasági reformcsomagját, amit a várakozások szerint jelentősebb fiskálisélénkítést tartalmazhat majd. Az új kabinet augusztusban fog felállni. Néhány nyilatkozat alapján akár 200 milliárd dolláros fiskális élénkítő csomag is jöhet Japánban. A hétvégén megjelent kínai inflációs adat nem okozott komolyabb meglepetést. Júniusban 1,9%-ra csökkent az infláció, ami minimálisan magasabb, mint a várt 1,8%.
Látványos erősödéssel zárta a hetet a forint pénteken, az euróval szemben. A befektetők a Moody’s döntését megelőzően már vásárolni kezdték a devizát, s bár a hitelminősítő végül nem döntött, így is tartotta magát a hazai fizetőeszköz árfolyama. A hetet a 314-es szinten kezdte meg.