DLS Tanácsadó

FTSE100

Tőzsdei világcsokor – 2015. december 2.

Két hét múlva jön a Fed kamatdöntő ülése, igaz a befektetők szeme most leginkább a holnapi EKB-s tanácskozáson függ. Amennyiben tíz bázispontnál nagyobb mértékben csökkentenék a betéti rátát, úgy igazi öröm robbanhatna ki a piacokon, a befektetők körében.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. december 1.

1999 óta először módosított az IMF az SDR devizakosár összetételén. A korábban megjelent híreknek megfelelően a jüan új tagként bekerült a devizakosárba, amely így már 5 tagúra bővült. Ráadásul a jüan egyből 10,92%-os súlyt kapott, és ezzel a harmadik legjelentősebb komponens lett megelőzve a fontot és a jent is. A jüan bekerülésének legnagyobb vesztese az euró, melynek súlya több mint 6 százalékponttal csökken 30,93%-ra. A jüan technikai értelemben 2016 októberétől válik a fizetőkosár részévé. A mostani döntés rendkívül fontos lépés a kínai gazdaság és pénzügyi rendszer globális integrálásában.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. november 24.

Korán reggel a várakozásoknak megfelelő harmadik negyedéves véglegesített német GDP adat érkezett. Az év/év alapú mutató 1,7%, míg a negyedév/negyedév alapú 0,3%-ot mutatott.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. november 19.

Tegnap publikálta a Fed az októberi ülésének jegyzőkönyvét, amelyből kiderült, hogy a jegybankárok kilenc éve először járnak a legközelebb a kamatemeléshez. „A résztvevők többsége arra számít, hogy a kamatemelés feltételei teljesülnek a következő ülésig”. – Ami ugye december 15-16-án lesz esedékes, ahogy egyébként ezt már a Fed előre jelezte. Természetesen a döntés nem automatikus, amennyiben negatív adatok érkeznek úgy a bankárok is határozhatnak másképp, viszont a jegyzőkönyv szerint ehhez „váratlan sokkeseménynek” kellene történnie.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. november 18.

Ma nem jelent meg fontosabb adat Ázsiából, viszont a BoJ holnap tartja kamatdöntő ülését. A piaci várakozás, hogy a jegybank változatlanul hagyja a 80 ezermilliárd jen összegű eszközvásárlási programját és csak az év utolsó hónapjában jöhet további lazítás.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. november 16.

A japán döntéshozókon egyre nagyobb a nyomás a harmadik negyedéves GDP adat után, ugyanis az évesített érték 0,8%-os mínuszt mutatott a várt 0,2%-os visszaesés helyett. A ludas a tőkeberuházások vártnál lényegesen nagyobb visszaesése volt (-0,4% helyett -1,3%), de a belső fogyasztás terén is voltak kérdőjelek. A csütörtöki kamatdöntés így még érdekesebbnek ígérkezik.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. november 11.

Kínában a kiskereskedelmi forgalom októberben 11 százalékkal bővült a konszenzusban szereplő 10,9 százalékkal szemben Ugyanakkor az ipari termelés 5,6 százalékkal bővült csak, miközben 5,8 százalékos bővülést várt a piac. 2010 elején ez még 20 százalék volt. Azóta csökken, és ezzel újabb lokális mélypontot ütött.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. november 10.

A Reuters értesülései szerint (EKB jegybankárokra hivatkozva) a következő kamatdöntő ülésen a testület nem 10, hanem 20 bázisponttal vághatja a betéti rátát. Az indoklás arra hivatkozik, hogy a 10 pontos vágást már beárazta a piac, így nem tudnának vele akkora hatást elérni, mint amit szeretnének.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. november 6.

A MOL ma hajnalban publikálta negyedéves számait. A gyorsjelentés olaj lehet a jó hangulat tüzére. Az amortizációval módosított üzemi eredmény rekord értékre, 198,7 milliárd forintra ugrott, ami a nagyon erős finomítói szegmens teljesítményének köszönhető. Itt egyrészt magas finomítói marzsot, másrészt növekvő volumeneket láthattunk (+5%). Ugyanakkor a kutatás termelés szegmens esetében a csökkenő árak és a kicsivel kisebb volumen mintegy 30 százalékkal csökkentette a tisztított eredményt. A kurdisztáni Akri-Bijeel blokkal kapcsolatban nem történt leírás, és mivel az adóterhelés is alacsonyan alakult, a publikált eredmény közel háromszorozódott 91,3 milliárd forintra.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. november 2.

Törökországban sikeresen zárultak a választások, s a 2002 óta Erdogan államfő nevével fémjelzett párt szerzett többséget. Ezzel csökkent a politikai bizonytalanság, ami a török líra árfolyamán is jól látszik.
Bővebben...
1-20   21-40   41-60

A DLS Befektetési és Tanácsadó Kft. az ERSTE Befektetési Zrt. függő ügynöke

Cégünk 2001 óta van jelen a befektetési piacon, az Erste Befektetési Zrt-vel együttműködve biztosítjuk az ügyfelek magas szintű kiszolgálását.

Miért a DLS?

Miért lenne nálunk jobb, mint az előző befektetési szolgáltatójánál?

Azért,
mert nálunk az információs bázis jobb. Az ERSTE Befektetési Zrt. – amellyel partnerségben állunk, – Magyarország legnagyobb befektetési szolgáltatója, a BÉT Legek állandó díjazottja.

1

Azért,
mert nálunk a kockázat kontra nyereség alapú gondolkodás áll a központban.

2

Azért,
ert folyamatos konzultációt kap, betekintést, hogyan végezzük a munkánkat.

3

Értékeink

Cégünk megért 2–3 válságciklust. Majd 30 éves pénz- és tőkepiaci tapasztalattal rendelkezünk. Sok minden történt ez alatt az idő alatt. Edukációs fókuszú cég vagyunk. ezáltal az ügyfelek számára érthetőbbé válnak a különféle befektetések. Kevesebb rossz döntés születhet. A pénzügyileg tudatos ügyfelekkel, sokkal inspirálóbb együtt dolgozni. Az Ügyféléletút nálunk azt jelenti, hogy az ügyfeleket nem egységesen kezeljük. Hanem kialakítjuk egyedi életútját az ügyfeleinknek.

Munkánk nem tudomány, nem művészet, nem is egy boszorkánykonyha. Ez egy mérnöki munka. Feladatunk, hogy megtaláljuk az adott befektetési cél elérésének leghatékonyabb módját.

Megmutatjuk adott szituációban hogyan célszerű viselkedni. A befektetési tanácsadók által az ügyfelek számára teremtett érték nagy része a viselkedési tanácsadás.

Az ügyfelek között komoly vízválasztó a türelemfaktor. Sokszor a befektetéseiket tudatosan és türelmesen építő befektetők sokkal messzebbre jutnak, mint azok, akik mindent egyszerre akarnak. Az első 3 hónapban senki ne akarjon a top 10-ben lenni.

Azt tanácsoljuk: Legyen türelembajnok!

Hitvallásunk

 

és

Küldetésünk

Miért lenne nálunk jobb, mint az előző befektetési szolgáltatójánál?

Elkötelezettek vagyunk azért, hogy segítsünk az egyéneknek, a vállalatoknak eligazodni a pénzügyi befektetések világában, emellett fejlesszük és támogatjuk a sikeres szakembereinket.

Az ígéretünk, hogy mi, a DLS Befektetési és Tanácsadó Kft. munkatársai, energiánkat, értelmünket és tudásunkat elkötelezzük ügyfeleink pénzügyi céljainak elérése érdekében azáltal, hogy a lehető legmagasabb szintű szolgáltatást nyújtjuk és kiváló befektetési alternatívákat kínálunk.

Hisszük, hogy ügyfeleink pénzügyi jólétének előtérbe helyezése mindkettőnk érdekeit szolgálja. Folyamatos kihívásunk az ügyfelek igényeire való reagálás egy folyamatosan változó pénzügyi környezetben.

 

Társaságunk a tőkepiaci termékek széles skáláját kínálja ügyfelei részére, ezáltal lehetőséget nyújt a diverzifi- kálásra és a kockázatviseléshez megfelelő instrumentum kiválasztására.

Szolgáltatásaink

Tőkepiaci termékek széles skáláját kínáljuk

Befektetési jegyek

Irodánkban forintban, euróban, dollárban jegyzett pénzpiaci, likviditási, kötvény, részvény, ingatlan és vegyes befektetési alapok érhetőek el. 

Állampapírok, vállalati kötvények

Az állampapír üzletág a konzervatívabb, kockázatkerülő befektetők részére kínál befektetési lehetőségeket. Az állampapírok hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, melyek tőkéjének és kamatainak visszafizetését az állam garantálja. Vásárolható hazai és nemzetközi kötvény, valamint diszkontkincstárjegy.

Részvény

A részvényeket azon befektetőknek ajánljuk, akik hajlandóak magasabb kockázatot vállalni a magasabb hozam reményében, illetve hosszútávon is tudnak gondolkodni.

Befektetési hitel

A befektetési hitel olyan befektetési forma, amely kizárólag értékpapír vásárlásához használható fel. 

Tartós Befektetési Számla

A Tartós Befektetési Számla (TBSZ) lényege, hogy a befektetésekre vonatkozó 20%-os kamat- és árfolyamnyereség-adóra (a 2011-es adóévben 16%) és osztalékadóra vonatkozó adózás kedvezőbbé tehető, ha a befektető a TBSZ-en helyezi el befektetését, megtakarítását és e számlájáról nem vesz ki a megnyitás évét követő 3-5 évig.

Nyugdíj-előtakarékossági számla

A Nyugdíj-előtakarékossági Számla (NYESZ) egy olyan megtakarítási forma, amellyel több éven keresztül gyűjtheti, befektetheti pénzét nyugdíjcélú megtakatításra. A befektetés összetételéről önállóan dönthet, azt a futamidő alatt bármikor változtathatja. 

Határidős kereskedelem

A piac határidős szegmense minden vérbeli befektető fantáziáját megmozgatja, hiszen az azonnali piachoz képest sokkal kisebb forrást mozgósítva lehet azonos méretű pozícióra szert tenni, vagyis fő előnye a tőkeáttétel.

Certifikát kereskedelem

Követheti az arany, ezüst, a határidős olaj, a határidős földgáz, az Euro Bund határidős termékek, devizapárok, valamint az Euro Stoxx Banks és a DAX 30 index árfolyamváltozását a BÉT-en jegyzett Erste Certifikátokkal való kereskedéssel.

Deviza kereskedelem

A devizapiacon minden üzlet két különböző pénznem között jön létre, ami azt jelenti, hogy az egyik devizát vesszük a másikat pedig eladjuk. A vételi ár (bid) és az eladási ár (offer) közötti különbséget nevezzük spreadnek. A bid price az az ár, amin az árjegyző hajlandó megvenni tőlünk az adott devizapárt, az offer vagy ask price pedig az, amin az árjegyző hajlandó eladni nekünk az adott devizapárt.

NETBROKER

A NetBroker az Erste Befektetési Zrt. online tőzsdei kereskedési rendszere, ahol egyszerűen, gyorsan kereskedhet magyar és külföldi értékpapírokkal, befektetési jegyekkel, és állampapírokkal.

ERSTE Trader

Deviza FX, deviza opció, arany, ezüst, CFD, ETF kereskedési lehetőség online.

ERSTE Future Program

...

 

Ennél is többet szeretne tudni?

Érdeklődjön munkatársainknál!

Többet szeretnék tudni!

Munkatársaink

Bokodi Csaba

Bokodi Csaba

Bránya Annamária

Bránya Annamária

Cseke Hajnalka

Cseke Hajnalka

Hegedűs Péter

Hegedűs Péter

Herczeg László

Herczeg László

Herczeg Mónika

Herczeg Mónika

Jagicza Zsolt

Jagicza Zsolt

Jálics Miklós

Jálics Miklós

László Balázs

László Balázs

Serman Tibor

Serman Tibor

Tér Kornélia

Tér Kornélia

Gyakran vannak kérdései?

Igyekszünk a legfontosabbakat előre megválaszolni

Kérdés

Hogyan lehetek ügyfelük?

...

Kérdés

Milyen gyakran kontaktálhatok az üzletkötömmel?

...

Kérdés

Milyen tőzsdén kereskedhetek a DLS Kft-nél?

...

Legyen Ön is a partnerünk!

Keresse üzletkötőinket még ma!

Cím:
9700 Szombathely, Aréna utca 4.

E-mail:
dls@tozsde1.hu

PSZÁF eng. sz.:
III/42.080/2002.
 

László Balázs
+36 30 155 8161

Serman Tibor
+36 30 155 8152

Bokodi Csaba
+36 30 155 8146

és