Az S&P mindenkit meglepett, és felminősítette hazánkat pénteken, a piaczárást követően. Leginkább az időzítés okozta a meglepettséget, hiszen az elemzések egy lehetséges, mostani lépéssel nem számoltak.
Ma jön az EU csúcs, ahol az állam-és kormányfők megvitatják a Brexittel kapcsolatos teendőket, kilátásokat. Eközben nagyon úgy tűnik, hogy a brit politikusok nagy része abszolút nem szeretne kilépni az unióból. Jelenleg ugyanis októberig várnának a benyújtási kérelemmel, hogy addig is kitalálják milyen formában kívánnak kapcsolatban maradni az EU-val. Ez az időhúzás pedig akár még a malmukra is hajthatja a vizet…. A világ piacain pedig lassan erőt vesz a befektetőkön a megnyugvás, s a pánikszerű eladás helyét átveszi a kisebb mértékű csökkenés.
Miután pénteken publikálták az extra gyenge amerikai munkanélküliségi adatokat két kézzel kezdték szórni a befektetők előbb a dollárt, aztán a részvénypiacokat sem kímélték. Ám, a fordulópontig nem kellett sokat várni, hiszen a kollektív rádöbbenés megtörtént, miszerint a rossz adat miatt tovább tolódhat a Fed kamatemelése, ami végtére is jó hír, így ezek után venni kezdték a tőzsdéket, egészen a pozitív tartományig rántva a mutatókat.
A függetlenségpártiak nyerték a katalán választást, azonban abszolút többséget nem sikerült szereznie az Együtt az igenért tömörülésnek. De a szintén függetlenségpárti Népi Egységgel együtt már megvan a szükséges többségük az elszakadáshoz. A koalíciós egyeztetést nehezíti, hogy egyedül Katalónia függetlenségében van egyetértés a két párt között. A végeredmény gyakorlatilag pontosan megegyezik az előzetes felmérésekkel. A spanyol kormány a szavazás eredményétől függetlenül ragaszkodik az egységes Spanyolországhoz és eszében sincs hagyni a legerősebb gazdasági tartományt függetlenedni.
Megfontolhatják Magyarország államadósságának felminősítését - ez szerepel a Moody's legfrissebb elemzésében. Ehhez persze kiszámítható gazdaságpolitika, pozitív növekedési kilátások, és csökkenő államadósság szükséges.
A görög dráma a tragikusnak tűnő véghez közelít. A történet dramaturgiájára nem lehet panasz, izgalmasra sikeredett a befejezés. Ciprasz népszerűsége otthonában töretlen, a hellének már újra a drachmával számolnak, egyelőre fejben. Eközben a tőkekorlátozások, a tegnapi bevezetést követően tovább szigorodnak, a görög államadósságot még mélyebbre minősítették, és a CDS felár 36% fölött is járt, vagyis annak a kockázata, hogy egy éven belül leeresztik a függönyt 50%-ra ugrott.
Benyújtották a görögök a terveket a nemzetközi hitelezőknek. A 18 pontból álló csomag leglényegesebb elemei az adóelkerülés csökkentése és a privatizáció újraindítása. Ugyanakkor a 23 százalékos ÁFA-t nem tervezik megemelni. Összesen 3 milliárd euró plusz bevételt, azaz a GDP mintegy 1,7 százalékát reméli a görög kormány a csomagtól. Ez elég lehet az egyezséghez, persze a kérdés az, hogy ezeket a lépéseket mennyire tekintik a nemzetközi hitelezők strukturális, a görög gazdaság versenyképességét növelő csomagnak. A Fitch azért nem kockáztat, és tovább vágta a görögök minősítését.
A Moodish a konszenzussal összhangban nem változtatott Magyarország adósbesorolásán, és a hozzá tartozó kilátásokon. Július 10-én lesz esedékes az újabb felülvizsgálat.
Hálaadás napját követően rövidített kereskedés volt pénteken a tengerentúlon. A Black Friday, azonban nem hozta a remélt számokat, 11%-kal csökkent tavalyhoz képest a forgalom, ami alacsonyabb költekezésre, és kevesebb vásárlóra utal.
Pár hete a Japánok okoztak meglepetést, most a kínaiaknál nagy az öröm, ugyanis a mai naptól a kisbefektetők is vásárolhatnak a kínai börzéken részvényeket.
Mario Draghi délután 3-kor kezdődő brüsszeli beszédére figyel a világ. Felszólalásában a várakozásoknak megfelelően érintheti az európai strukturális reformok témakörét, amire a devizapiac mellett az európai részvényindexek is reagálhatnak.
Az Európai Bizottság meglepően explicit üzenetet közölt Magyarország számára: nem lesz elegendő a 3% alatti költségvetési hiány az államadósság mérsékléséhez.
A Fitch ma reggel megerősítette Magyarország eddigi adóskockázati besorolását. Hiába számított a piac pozitív elmozdulásra, a hitelminősítő több ponton is átlagon alulinak értékelte hazánk adatait, a felsőbb kategóriákban tartózkodókhoz képest.
Az államadósság nem csökkent, a cég szerint ez középtávon meg fog történni, bár még pár évig biztosan 70% felett marad. A GDP növekedése sem érte el az „ingerküszöböt”, és a látható növekedés fentarthatósága is több kérdőjelet vetett fel, az elemzés során.