DLS Tanácsadó

Nyugdíjvagyon: elindult a visszaváltási roham 2011.07.29.

Szokatlan mozgásokat figyelhettünk meg a múlt héten a hazai befektetési alapoknál, több olyan alap is volt, amelynél a kezelt vagyon egyik napról a másikra 80 százalékkal csökkent. A magyarázat nem lehet más, mint hogy az ÁKK elkezdte a pénztárak eszközeinek az értékestését. Rövid idő alatt 40 milliárd forintot vont magához az állam becsléseink szerint, mindez viszont csak a jéghegy csúcsa, hiszen van egy olyan szegmens, amelyre nem látunk rá. Információink szerint a több százmilliárd forintos vagyonokat takaró zártkörű alapoknál még nem indult meg a roham, azonban a pénzéhség miatt itt is számolhatunk a közeljövőben visszaváltásokra. A nyugdíjvagyonnak ugyanis több helye is van, így ki kell fizetni belőle a nyugdíjakat, és adósságkonszolidációra kell felhasználni még ebben az évben.




Letelt az ominózus július 20-i határidő, amíg a magánnyugdíjpénztárak visszakérhették az Államadósság Kezelő Központtól a tagi kifizetéseket. A tények világosak, 230 milliárd forint kerül vissza az emberekhez, mégpedig azokhoz, akik a visszalépést választották. A sötétségben tehát egyre több fény látható, egyre több információval rendelkezünk arról, hogy mennyi pénzből gazdálkodhat az állam.

Korábban tudomást szerezhettünk arról, hogy a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapba 2960 milliárd forint került vissza, azonban ebből a hazai államkötvény állományt (1345 milliárd forintot) azonnal be kellett vonni és adósság-csökkentésre fordítani. Annyit tudtunk még ezen felül, hogy 140 milliárd forint volt likvid formában, a többi közvetlen és közvetett részvénybefektetésben (befektetési alapokban) és egyéb befektetésekben. Mivel tudjuk, hogy 230 milliárd forintot át kell utalnia az államnak a pénztárakhoz, ezért már rögtön ki lehet jelenteni, hogy a tagi kifizetésekhez is szükség volt egyes befektetések értékesítésére.

Nyugdíjvagyon: elindult a visszaváltási roham


Azonban ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen már ebben az évben több százmilliárd forintnak megvan a helye. Így például nem feledkezhetünk meg arról, hogy 530 milliárd forintot kell fordítani 2011-ben a nyugdíjak kifizetésére a nyugdíjvagyonból, ez az összeg viszont csak befektetésekben van meg. Először azokat pénzzé kell tenni, majd csak ezt követően lehet őket az ONYF-hez átutalni. Ezen felül még lehetett olyan híreket is hallani, hogy a MÁV és a BKV adósságátvállalása, illetve a PPP beruházások kiváltása is a nyugdíjvagyonból történne meg.

Sajnálatos módon egyelőre csak a sötétben tapogatózunk, ha azt akarjuk kideríteni, hogy milyen ütemezés szerint és milyen befektetésektől szabadul meg az ÁKK. Egyedül a BAMOSZ adataira lehet hagyatkozni, ezek alapján pedig azt lehet látni, hogy az ÁKK nem tétlenkedett és már komolyabb visszaváltások intézett a nyilvános alapoknál is. Mivel lehet tudni, hogy a pénz többsége zártkörű alapokban van nyilvántartva, amelyek nehezen láthatók, ezért csak találgatni lehet, hogy mi történik a színfalak mögött.

Nagyobb részben a sötétben tapogatózunk

Szerencsére a nyilvános alapok esetében könnyű dolgunk van, hiszen az elérhető napi nettó eszközérték adatokból azonnal lehet látni, ha egy nagyobb visszaváltás történik egy alapnál. Az utóbbi napokban rendre megszaporodtak a szokásostól eltérő mozgások a piacon, több alapkezelő alapjainál is arra lehettünk figyelmesek, hogy napok alatt drasztikusan visszaesett a kezelt vagyon. Mivel egy ilyen hirtelen változásra az lehet a leglogikusabb magyarázat, hogy az állami befektetési jegy visszaváltások megindultak, könnyen következtethetünk arra, hogy mekkora pénzeket vont magához az állam.

Az alábbi gyűjtésünkben csak a BAMOSZ adatbázisában szereplő részvényalapokat tüntettük fel, azok között is azokat, amelyek az elmúlt egy hétben szokatlanul nagy eszközérték csökkenést mutattak. Mint látható voltak olyan alapok, ahol a vagyon 80-85 százaléka is kivonásra került, míg más esetekben is 20 százalék feletti vagyon-csökkenésről beszélhettünk.

Az alapok mindegyikében pénztári vagyonok voltak elhelyezve, az államhoz visszakerült jegyekkel viszont az állam nem tud mit kezdeni, hiszen neki nem a jegyekre, hanem készpénzre van szüksége. Pontosan ezért indulhatott meg a július 20-i határidő környékén a visszaváltási hullám. A gyűjtésünkből az derül ki, hogy az Aegon, az ING, a Pioneer, a Concorde és a Generali volt alapjain keresztül a leginkább érintett. Csak a feltüntetett alapok esetében közel 40 milliárd forintnyi pénzhez jutott hozzá az ÁKK.

Nyugdíjvagyon: elindult a visszaváltási roham


Mint azt piaci információkból megtudtuk nem volt szükség nagyobb tárgyalásokra felek között, az alapkezelők mindössze arra hívták fel a figyelmet, hogy egy-egy nagyobb összegű visszaváltást nem tudnak teljesíteni egy összegben, hiszen a hitelkeretük erre nem elegendő. Egy normál, lakossági visszaváltás minden további nélkül teljesíthető, azonban az intézményi oldal esetében már más a helyzet. Nem véletlenül van leszabályozva ez a kérdés az alapok tájékoztatójában is.

Az ÁKK a nekünk nyilatkozó alapkezelők szerint kooperatívan járt el, a visszaváltási szándékról már korábban értesítették az alapkezelőket, és a visszaváltásokat is úgy időzítették, hogy azok ütemezettek legyenek, tehát ne egy összegben szakadjon az alapkezelők nyakába az állami roham. Vélhetően nem ez volt ez első eset, hogy ilyen anomáliákra figyelünk fel az adatbázisokban, hiszen számos alapkezelőnek voltak olyan alapjai, amelyekben komoly magánnyugdíjpénztári pénzek hevertek.

Az államnál lévő volt nyugdíjpénztári vagyon nagyobb része viszont olyan alapokban van, amelyek nem láthatók a nyilvánosság számára. A zártkörű alapok a legdinamikusabban növekvő szegmensei voltak a hazai piacnak, viszont ennek ellenére csak nagyon keveset látunk a szektorról. Azt lehet tudni, hogy az OTP, az ING és az AXA meghatározó szereplő ezen a piacon, viszont mellettük még több alapkezelő is indított zártkörű alapokat.

Egyelőre azt az információt kaptuk, hogy nem indult meg ezen a fronton a tömeges visszaváltás, azonban azt elmondhatjuk, hogy lehetőség szerint az ÁKK itt is a fokozatos visszaváltásban lesz érdekelt. A nyugdíjak kifizetése miatt mindenképpen hozzá kell nyúlni a zártkörű alapokhoz is, a több százmilliárd forintos visszaváltásokat pedig a forgalmazóknak kell majd levezényelniük. Információink szerint előfordulhatnak olyan esetek, amikor az állam nem készpénzt kap a befektetési jegyekért cserébe, hanem az alapban lévő részvényeket, amelyeket majd ő adhat el, természetesen a hazai papírokat megtartva.

Legnagyobb sajnálatunkra ennek nem nagyon lesz látható jele, hiszen egy nagyon kevéssé ismert szegmensről van szó. Csak akkor kaphatunk információkat, ha az ÁKK (vagy a külföldi papírok letétkezelését végző Unicredit, vagy a Felügyelet) közölni fogja a portfóliójában lévő alapokat, illetve leírja, hogy milyen visszaváltások történtek. Esetleg még úgy is információkhoz juthatunk, hogy egyes kisebb tőzsdén jegyzett vállalatok közlik, hogy egy tulajdonos bizonyos részesedési korlátot átlépett.

Forrás: www.portfolio.hu


A DLS Befektetési és Tanácsadó Kft. az ERSTE Befektetési Zrt. függő ügynöke

Cégünk 2001 óta van jelen a befektetési piacon, az Erste Befektetési Zrt-vel együttműködve biztosítjuk az ügyfelek magas szintű kiszolgálását.

Miért a DLS?

Miért lenne nálunk jobb, mint az előző befektetési szolgáltatójánál?

Azért,
mert nálunk az információs bázis jobb. Az ERSTE Befektetési Zrt. – amellyel partnerségben állunk, – Magyarország legnagyobb befektetési szolgáltatója, a BÉT Legek állandó díjazottja.

1

Azért,
mert nálunk a kockázat kontra nyereség alapú gondolkodás áll a központban.

2

Azért,
ert folyamatos konzultációt kap, betekintést, hogyan végezzük a munkánkat.

3

Értékeink

Cégünk megért 2–3 válságciklust. Majd 30 éves pénz- és tőkepiaci tapasztalattal rendelkezünk. Sok minden történt ez alatt az idő alatt. Edukációs fókuszú cég vagyunk. ezáltal az ügyfelek számára érthetőbbé válnak a különféle befektetések. Kevesebb rossz döntés születhet. A pénzügyileg tudatos ügyfelekkel, sokkal inspirálóbb együtt dolgozni. Az Ügyféléletút nálunk azt jelenti, hogy az ügyfeleket nem egységesen kezeljük. Hanem kialakítjuk egyedi életútját az ügyfeleinknek.

Munkánk nem tudomány, nem művészet, nem is egy boszorkánykonyha. Ez egy mérnöki munka. Feladatunk, hogy megtaláljuk az adott befektetési cél elérésének leghatékonyabb módját.

Megmutatjuk adott szituációban hogyan célszerű viselkedni. A befektetési tanácsadók által az ügyfelek számára teremtett érték nagy része a viselkedési tanácsadás.

Az ügyfelek között komoly vízválasztó a türelemfaktor. Sokszor a befektetéseiket tudatosan és türelmesen építő befektetők sokkal messzebbre jutnak, mint azok, akik mindent egyszerre akarnak. Az első 3 hónapban senki ne akarjon a top 10-ben lenni.

Azt tanácsoljuk: Legyen türelembajnok!

Hitvallásunk

 

és

Küldetésünk

Miért lenne nálunk jobb, mint az előző befektetési szolgáltatójánál?

Elkötelezettek vagyunk azért, hogy segítsünk az egyéneknek, a vállalatoknak eligazodni a pénzügyi befektetések világában, emellett fejlesszük és támogatjuk a sikeres szakembereinket.

Az ígéretünk, hogy mi, a DLS Befektetési és Tanácsadó Kft. munkatársai, energiánkat, értelmünket és tudásunkat elkötelezzük ügyfeleink pénzügyi céljainak elérése érdekében azáltal, hogy a lehető legmagasabb szintű szolgáltatást nyújtjuk és kiváló befektetési alternatívákat kínálunk.

Hisszük, hogy ügyfeleink pénzügyi jólétének előtérbe helyezése mindkettőnk érdekeit szolgálja. Folyamatos kihívásunk az ügyfelek igényeire való reagálás egy folyamatosan változó pénzügyi környezetben.

 

Társaságunk a tőkepiaci termékek széles skáláját kínálja ügyfelei részére, ezáltal lehetőséget nyújt a diverzifi- kálásra és a kockázatviseléshez megfelelő instrumentum kiválasztására.

Szolgáltatásaink

Tőkepiaci termékek széles skáláját kínáljuk

Befektetési jegyek

Irodánkban forintban, euróban, dollárban jegyzett pénzpiaci, likviditási, kötvény, részvény, ingatlan és vegyes befektetési alapok érhetőek el. 

Állampapírok, vállalati kötvények

Az állampapír üzletág a konzervatívabb, kockázatkerülő befektetők részére kínál befektetési lehetőségeket. Az állampapírok hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, melyek tőkéjének és kamatainak visszafizetését az állam garantálja. Vásárolható hazai és nemzetközi kötvény, valamint diszkontkincstárjegy.

Részvény

A részvényeket azon befektetőknek ajánljuk, akik hajlandóak magasabb kockázatot vállalni a magasabb hozam reményében, illetve hosszútávon is tudnak gondolkodni.

Befektetési hitel

A befektetési hitel olyan befektetési forma, amely kizárólag értékpapír vásárlásához használható fel. 

Tartós Befektetési Számla

A Tartós Befektetési Számla (TBSZ) lényege, hogy a befektetésekre vonatkozó 20%-os kamat- és árfolyamnyereség-adóra (a 2011-es adóévben 16%) és osztalékadóra vonatkozó adózás kedvezőbbé tehető, ha a befektető a TBSZ-en helyezi el befektetését, megtakarítását és e számlájáról nem vesz ki a megnyitás évét követő 3-5 évig.

Nyugdíj-előtakarékossági számla

A Nyugdíj-előtakarékossági Számla (NYESZ) egy olyan megtakarítási forma, amellyel több éven keresztül gyűjtheti, befektetheti pénzét nyugdíjcélú megtakatításra. A befektetés összetételéről önállóan dönthet, azt a futamidő alatt bármikor változtathatja. 

Határidős kereskedelem

A piac határidős szegmense minden vérbeli befektető fantáziáját megmozgatja, hiszen az azonnali piachoz képest sokkal kisebb forrást mozgósítva lehet azonos méretű pozícióra szert tenni, vagyis fő előnye a tőkeáttétel.

Certifikát kereskedelem

Követheti az arany, ezüst, a határidős olaj, a határidős földgáz, az Euro Bund határidős termékek, devizapárok, valamint az Euro Stoxx Banks és a DAX 30 index árfolyamváltozását a BÉT-en jegyzett Erste Certifikátokkal való kereskedéssel.

Deviza kereskedelem

A devizapiacon minden üzlet két különböző pénznem között jön létre, ami azt jelenti, hogy az egyik devizát vesszük a másikat pedig eladjuk. A vételi ár (bid) és az eladási ár (offer) közötti különbséget nevezzük spreadnek. A bid price az az ár, amin az árjegyző hajlandó megvenni tőlünk az adott devizapárt, az offer vagy ask price pedig az, amin az árjegyző hajlandó eladni nekünk az adott devizapárt.

NETBROKER

A NetBroker az Erste Befektetési Zrt. online tőzsdei kereskedési rendszere, ahol egyszerűen, gyorsan kereskedhet magyar és külföldi értékpapírokkal, befektetési jegyekkel, és állampapírokkal.

ERSTE Trader

Deviza FX, deviza opció, arany, ezüst, CFD, ETF kereskedési lehetőség online.

ERSTE Future Program

...

 

Ennél is többet szeretne tudni?

Érdeklődjön munkatársainknál!

Többet szeretnék tudni!

Munkatársaink

Bokodi Csaba

Bokodi Csaba

Bránya Annamária

Bránya Annamária

Cseke Hajnalka

Cseke Hajnalka

Hegedűs Péter

Hegedűs Péter

Herczeg László

Herczeg László

Herczeg Mónika

Herczeg Mónika

Jagicza Zsolt

Jagicza Zsolt

Jálics Miklós

Jálics Miklós

László Balázs

László Balázs

Serman Tibor

Serman Tibor

Tér Kornélia

Tér Kornélia

Gyakran vannak kérdései?

Igyekszünk a legfontosabbakat előre megválaszolni

Kérdés

Hogyan lehetek ügyfelük?

...

Kérdés

Milyen gyakran kontaktálhatok az üzletkötömmel?

...

Kérdés

Milyen tőzsdén kereskedhetek a DLS Kft-nél?

...

Legyen Ön is a partnerünk!

Keresse üzletkötőinket még ma!

Cím:
9700 Szombathely, Aréna utca 4.

E-mail:
dls@tozsde1.hu

PSZÁF eng. sz.:
III/42.080/2002.
 

László Balázs
+36 30 155 8161

Serman Tibor
+36 30 155 8152

Bokodi Csaba
+36 30 155 8146

és