Tőzsdei világcsokor – 2016. október 20.

|
Clinton a tegnapi vitának is köszönhetően, amelyet a felmérések szerint ismételten megnyert, tovább fokozta előnyét. A különböző statisztikák 9-11 százalékpontos előnyt mutatnak Clinton javára. Azaz eldőlni látszik a választási verseny. Persze korai lenne a medve bőrére inni, ám a piacok így is örülnek a fejleményeknek.

Mérsékelt emelkedéssel rugaszkodtak neki a tegnapi kereskedésnek a tengerentúli börzék. A lendület ugyan némileg kifogyott a nap végéhez közeledve, ám így is sikerült a pozitív tartományban búcsúznia az indexeknek. A megkezdett lakásépítések száma némileg gyengébb lett a várakozásoknál, szeptemberben 1,05 millió építkezés kezdődött, míg a konszenzus 1,18 millió volt. Havi alapon még erőteljesebb volt a visszaesés, 9%-os zuhanást regisztráltak, pedig az elemzők 2,9%-os emelkedést vártak. Az építési engedélyek azonban havi alapon 6,3%-os emelkedést mutat, szemben az 1,1%-os várakozással. William Dudley, a New York-i Fed elnöke tegnap kiemelte, hogy amennyiben a gazdaság a jelenlegi pályán marad, akkor még idén indokolt egy kamatemelés.

 A dallasi Fed elnöke Robert Kaplan szerint a jegybanknak nagyon óvatosan és fokozatosan kell emelni a kamatot, és a következő két-három évben az irányadó ráta emelkedése sokkal laposabb lesz, mint bármikor a történelem során. Az eBay piaczárás után közölte harmadik negyedéves számait, a gyenge folyó negyedéves várakozások miatt 8,9%-ot zuhant az árfolyam. Az árbevétel 5,6%-kal 2,22 milliárd dollárra emelkedett, 0,03 milliárddal felülmúlva a konszenzust. Az egy részvényre jutó profit 1 centtel felülmúlva a várakozásokat 45 cent lett. Az eBay gyenge várakozásokat közölt a folyó negyedévre: az árbevétel 2,36-2,41 milliárd dollár körül lehet, a piac 2,4 milliárd dollárt vár, a részvényenkénti profit 52-54 cent környékén lehet, a várakozás 54 cent. Erős harmadik negyedéves számokat közölt az American Express és javították az idei évi kilátásokat is. Az árbevétel 7,77 milliárd dollár volt, szemben a várt 7,70 milliárddal. Az 1,24 dolláros részvényenkénti profit pedig lényegesen felülmúlja a 96 centes várakozásokat. Részben a költségek csökkentésének köszönhető a jó eredmény. Az idei évre vonatkozó profit 5,9-6 dollár körül lehet részvényenként, korábban még 5,4-5,7 dollárt vártak. Piaczárás után közel 5%-ot emelkedett a papír. Az egy részvényre jutó eredmény és bevétel tekintetében is felülmúlta a várakozásokat a Morgan Stanley, a jó eredmény elérését a kötvény üzletág eredményének komolyabb bővülése segítette. A költségcsökkentések is jó hatással voltak a profitra. A nettó profit közel 60%-kal 82 centre emelkedett részvényenként, a várakozás lényegesen alacsonyabb, 63 cent volt. A bevétel 8,9 milliárd dollárra bővült a 8,17 milliárd dolláros konszenzussal szemben. A kötvénykereskedés üzletág 918 millió dolláros bevételt hozott a várt 1,01 milliárd dollártól némileg elmaradva, a részvénykereskedési üzletág pedig 1,87 milliárd dollárt realizált a várt 1,83 milliárd dollár helyett. A sajáttőke arányos nyereség az előző negyedévi 8,3%-ról 8,7%-ra emelkedett. A Tier1 mutató pedig 0,1 százalékponttal 15,9%-ra emelkedett.

Európában is a mérsékelt emelkedésé volt a főszerep tegnap.  Tegnap este megalakult az új horvát kormány. A Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) és a Híd Függetlenek Listája alkotta koalíciót a 151 fős képviselőtestületből 91-en támogatták. A korábbi kormánykoalíciót is ez a két párt alkotta, de politikai szakértők szerint a mostani egy stabilabb kormánynak ígérkezik. A 880 milliárd dolláros vagyont kezelő norvég állami nyugdíjalapban a jelenlegi 60%-ról 70%-ra növelnék a részvények arányát és ezzel párhuzamosan csökkentenék a kötvénykitettséget, vagyis a nagyobb hozam érdekében nagyobb kockázatot vállalna az alap. Az olasz kisbefektetők egyre jobban elfordultak a tőkehelyzettel küzdő bankoktól és helyette az állami kézben lévő olasz postánál helyezik el betétjeiket, bár az nem tartozik a betétvédelmi alap alá. Az elmúlt fél évben 3,4 milliárd euróval nőtt az olasz postánál elhelyezett betétek értéke.

A WTI 51,3 dollárig emelkedett, miután az EIA adatai szerint 5,25 millió hordóval estek az Egyesült Államok nyersolaj készletei, ez január óta a legalacsonyabb szint.

A 20, és 30 napos mozgóátlag környékén oldalazott a forint az euróval szemben a tegnapi kereskedésben.



DLS Befektetési és Tanácsadó Kft., Szombathely

befektetés | tőzsde | tanácsadás | bróker | online tőzsde | tőzsdei árfolyamok

Tőzsdei világcsokor – 2016. október 20.