Tőzsdei világcsokor – 2016. május 17.

|
A hazai első negyedéves GDP sokkolta a piaci szereplőket. Az építőipar hatalmasat esett, ami azt sugallja, hogy eddig leginkább az uniós beruházások pörgették a GDP-t. Így, ahogy kevesebb lett a beáramlás a növekedés is megtorpant. Emellett a jegybanknak már csak limitált lehetősége van a forint gyengítésére, ami stimulálhatja az exportot.

Emelkedéssel indították a hét első kereskedési napját az amerikai tőzsdék. Bár a lendület nap végére elfogyott, az indexek így is jócskán a pozitív tartományban zártak. Nagy a valószínűsége a júniusi kamatemelésnek. Az infláció ugyanis közelíti a 2%-os szintet, a munkaerőpiaci folyamatok is jól alakulnak, s az év elején lefelé mutató kockázatok is megszűntek – nyilatkozta Jeffrey Lacker Richmond-i Fed elnök a Washington Post hasábjain. A tegnap érkezett New-Yorki feldolgozóipari beszerzési menedzser index csalódást okozott, májusra 6,5 pontot vártak az elemzők, ezzel szemben -9,5 pontot publikáltak.

Pünkösd miatt a német tőzsde zárva tartott, így a többi európai börze is visszafogott kereskedési napot tudhatott a magáénak tegnap. A Bank of England elnöke, Mark Carney azt nyilatkozta, hogy nagyon-nagyon valószínűtlen, hogy a jegybank negatív alapkamatot vezessen be. Carney szerint a Brexit esetében az Egyesült Királyság gazdasága technikai recesszióba kerülhet, legalább két egymást követő negyedéven keresztül.

A hétvégén publikálták az áprilisi kínai ipari termelést, ami a várt 6,0% helyett 6,5%-os bővülést mutatott. A kiskereskedelmi forgalom szintén pozitív meglepetést szolgáltatott, a várt 10,1% helyett 10,6% volt a bővülés üteme.

Múlt héten végig oldalazott az eur/huf kurzusa. A hazai deviza árfolyama a 314, és 316 közötti szinteken sávozott az euróval szemben.



DLS Befektetési és Tanácsadó Kft., Szombathely

befektetés | tőzsde | tanácsadás | bróker | online tőzsde | tőzsdei árfolyamok

Tőzsdei világcsokor – 2016. május 17.