Tőzsdei világcsokor – 2016. február 24.

|
Az MNB nyitva hagyta a további monetáris lazításokhoz vezető ajtót, ráadásul a jegybank alelnöke a tortára habként kijelentette, hogy a negatív overnight betéti ráta sem zárható ki hazánkban. Sőt! Az alapkamat további csökkentése is benne van a pakliban, bár elsősorban a nem konvencionális lépések élveznek előnyt. És, ha még mindez nem lenne elég, idén az infláció is alacsonyabb pályát futhat be, mint ahogy eddig gondolták. A közlemény első fele nem különösebben hatotta meg a forint árfolyamát, ám a további fejlemények már beindították a befektetőket, így a hazai fizetőeszköz gyengülő pályára került az euróval szemben, és a 308-as szinten zárt.

Gyengén teljesítettek tegnap az amerikai tőzsdék, hiába enyhült a légkör – oldalazás formájában – a záráshoz közeledve, a mutatók így is jelentős mínuszokban búcsúztak. Márciusban jöhet akár a következő kamatemelés is – nyilatkozta tegnap a „héja” beállítottságúnak is „csúfolt” Esther George, kansasi Fed elnök. Stanley Fischer a jegybank alelnöke is megszólalt, szerinte az elmúlt hónapokban tapasztalt mélyrepülés nem fog nyomot hagyni Amerika gazdaságán, az előző évek példájához hasonlóan. A Conference board fogyasztói bizalmi indexe a várt 97 pont helyett 92,2 pontra süllyedt februárban.

Lefelé vették az irányt tegnap az európai börzék is. A vezető indexek a negatív tartományban zártak. Amennyiben a gazdasági folyamatok megkövetelik, akkor a brit jegybank hajlandó nulláig vágni a kamatokat és tovább növelni az eszközvásárlási programban megvehető eszközök körét. A negatív kamat bevezetése, azonban nem reális, mivel a hitelezési nyereséget sértené az intézkedés. - nyilatkozta tegnap Marck Carney, a brit jegybank  elnöke.

Kínában januárban is magas maradt a tőkekiáramlás mértéke. A bankok januári adatai alapján 454,8 milliárd jüan, átszámítva 70 milliárd dollár áramolhatott ki, azonban a decemberi értékhez képest még ez is stabilizálódást mutat.

A MOL meghozta negyedik negyedéves szerencseszámait, amik kicsit felemásra sikerültek. Minden elemzői várakozást felülmúlt a leírások mértéke, ezzel szemben a cég tisztított teljesítménye, mind a kitermelésen, mind a finomítói részen jól alakult. Mivel további leírásokra nem kell számítani, így az elkövetkezendő negyedévekben a számviteli oldal is valószínűleg pozitívabb eredményeket hoz majd. A cég eladósodottsága emellett alacsony, miközben a beruházások csökkentésre kerülnek, tehát a szabad kézpénztermelés izmosan alakulhat, ami hatással lehet az osztalék kifizetésre is. A gyorsjelentések tekintetében folytatás következik, mert ma este, a zárást követően a Magyar Telekom is felfedi lapjait.



DLS Befektetési és Tanácsadó Kft., Szombathely

befektetés | tőzsde | tanácsadás | bróker | online tőzsde | tőzsdei árfolyamok

Tőzsdei világcsokor – 2016. február 24.